Nyíregyházi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%

SZELLEMI TÁPLÁLÉK

Kategóriák
Szűrés
Új termékek
Csak új termékek
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
vegán
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Ajándékcsomag
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
GMO mentes
50ft betétdíj
További szűrők
Ár szerint

Alapelvek a biodin. permetező és komposztoltó preparátumok

Manfred Klett 1933-ban született. Mezőgazdasági egyetemi tanulmányokat Hohenheimben folytatott, majd Darmstadtban a „Biodinamikus kutatókör”-ben a tápanyaggazdálkodás és az élelmiszerek minőségének összefüggését tanulmányozta. 1968-ban a Farnkfurt melletti Dottenfelderhofban - 4 másik családdal együttesen - megalapította az első biodinamikus mezőgazdasági közösséget. 1974-ben társalapítója a Dottenfelderhof mezőgazdasági iskolának. 1980-ra a Dottenfelderhof mezőgazdasági közösség egy kísérletté fejlődött, amelyben az üzem szellemiségét jogi és gazdasági szempontból is képes megnyitni a társadalmi környezet irányába. Számos fiatal tanulót ismertetett meg a biodinamikus mezőgazdálkodás lényegiségével, amelyben ő 20 évig gazdálkodott és oktatott. 1987 és 2001 között a Goetheanum Mezőgazdasági Szekciójának vezetője ( Dornach-Svájc ). Az  „Alapelvek a biodinamikus permetező és komposztoltó preparátumok használatához” mélyreható, évtizedes tapasztalati és megismerési elemzése a Rudolf Steiner 1924-es koberwitzi előadásain alapuló mezőgazdasági gyakorlatnak.

4700 Ft / db
4700 Ft/db

Almási Balogh E: Önellátás és túlélés

Önellátás és túlélés - A párhuzamos társadalom kezdetei a Hangya Szövetkezetben -Almási Balogh Elemér A könyv különösen érdekes annak fényében, hogy a közelmúltban a Hangya-programra emlékeztető kezdeményezés indult el Magyarországon, amely már országos szervezet, ez pedig a bevásárló közösségek hálózata, az úgynevezett kosárközösségek láncolata. A „Hangya” Szövetkezetnek a két világháború közötti időszakban döbbenetesen nagy, 700 000-es termelői tagsága volt, a 100%-ban magyar összefogásnak rengeteg gyár és feldolgozó üzem került a tulajdonába, ahol tízezrek dolgoztak. Ez a patrióta gazdaságra épülő szövetkezeti rendszer megmentette az országot a totális összeomlástól. Az egykori „Hangya” szövetkezeti csodának nemcsak a példátlan összefogás állt a hátterében, hanem egy olyan személyiség, mint Almási-Balogh Elemér (1871–1938), aki lényegében haláláig, 40 éven keresztül vezetőként „kormányozta a „Hangya” egyre nagyobb flottáját a viharos tengeren, a kalózok és a kalmártőke sziklái között is.” Minden idők egyik legjelentősebb magyar közgazdászaként olyan szemlélettel irányította ezt a hazai erőteret, amely a szeretetre és az erkölcsre épült. Emlékezései semmit nem vesztettek aktualitásukból, a problémák és a nehézségek most is ugyanazok, sőt súlyosabbak, így még nagyobb jelentősége van elődeink tapasztalatainak... Jelen ismereteink fényében elemezzük, okulva belőle! Károlyi Sándor gróf 1898-ban egy olyan kezdeményezést indított el, mely egyedülálló a magyar gazdaságtörténetben: saját pénzéből közcélra létrehozta a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, közismertebb nevén a Hangya Szövetkezetet. A legfontosabb cél: önellátás és túlélés a magyar termékek termelési, értékesítési és fogyasztási láncolatának megteremésével. Leegyszerűsítve: segíteni a hazai termelőket és összekapcsolni őket a fogyasztókkal. A két világháború közötti időszakban a szövetkezetnek döbbenetesen nagy, 700 000-es termelői tagsága volt, a 100%-ban magyar összefogásnak rengeteg gyár és feldolgozó üzem került a tulajdonába, ahol tízezrek dolgoztak. Saját bankot, egészségbiztosítási pénztárat és egészségügyi rendszert hoztak létre maguknak. A gazdasági tevékenységet folytató társaság bámulatos módon élte túl a különböző gazdasági válságokat, mindegyikből megerősödve került ki, és nem túlzás azt állítani, hogy ez a patrióta gazdaságra épülő szövetkezeti rendszer megmentette az országot a totális összeomlástól. Az egykori Hangya szövetkezeti csodának nemcsak a példátlan összefogás állt a hátterében, hanem egy olyan személyiség, mint Almási-Balogh Elemér (1871–1938), aki lényegében haláláig, 40 éven keresztül vezetőként kormányozta a Hangya egyre nagyobb flottáját a viharos tengeren, a kalózok és a kalmártőke sziklái között is. Minden idők egyik legjelentősebb magyar közgazdászaként olyan szemlélettel irányította ezt a hazai erőteret, amely a szeretetre és az erkölcsre épült. Almási-Balogh Elemér néhány hónappal a halála előtt kezdte el visszaemlékezéseit megírni azzal a céllal, hogy a túlélés szempontjából kulcsfontosságú önellátás minden általa megélt tapasztalatát átadja az utókornak. Könyvének 1938-as megjelenését sajnos már nem élte meg. Emlékezései viszont semmit nem vesztettek aktualitásukból, a problémák és a nehézségek most is ugyanazok, sőt súlyosabbak, így még nagyobb jelentősége van elődeink tapasztalatainak.  

5000 Ft / db
5000 Ft/db

Biodinamikus hozzáadott érték

Ez  a kiadvány a svédországi Yitterjarnában végzett hosszú távú kutatások néhány eredményét mutatja be, Jens Otto kutatásaival együtt, amelyet a Dániában található Biodynamiskná Forskningsforening-nél ( Biodinamikus KUtaási Egyesület) végzett el. A kutatás azt vizsgálta, hogy a trágyázás különbőző formái és a biodinamikus preparátumok alklamazása hogyan befolyásolja a talaj termékenységét, és a termés minőséget.  A jó minőségű élelemhez való hozzáférés a legalapvetőbb jogaink közé tartozik csakúgy, mint  egészségünk és a föld egészsége. Az emberiség, a talaj és a bolygó jóléte összefüggnek egymással. Ez azösszefüggés a talajnál kezdődik és az emésztésünknél végződik.  A biodinamikus mezőgazdaság célja ízletes és. élettel teli élelmiszerek előállítása, amelyek tartlamazzák azon tápanyagokat, amelyek szükségesek szervezetünk egészéges működéséhez.  A  füzet útmutató a Svédországban és Dániában végzett különféle kisérletek eredményeihez, bemutatva a biodinamikus mezőgazdaság által kínált értéktöbbletet.  Megjelent: a Biodinamikus Közhasznú Egyesület gondozásában Terjedelem: 8 oldal ( A/4 ) színes kiadvány.   

800 Ft / db
800 Ft/db

C. Eisenstein Klíma - Átfogó megoldások egy élhető jövőért

A "zöld világ" képe több mint egyszerű ábránd; igaz, nem is realisztikus. Azonban lehetséges! Mindehhez arra van szükség, hogy mindegyikünk elkötelezze magát a rá szabott szolgálat mellett - mindenféle logikus ok és a garantált siker ígérete nélkül. Arra van szükség, hogy elhiggyük, igenis eljöhet az a meggyógyult, zöld, szebb világ, amelyre vágyunk." A klímaváltozás kérdését új szemszögből megközelítve Charles Eisenstein teljesen más keretek közé helyezi a témát, formabontó megoldásokat és célokat vonultat fel, amelyeket magunkévá téve sikerrel haladhatunk végig az ökológiai pusztításból kivezető úton. A témát alapos kutatásnak alávető Eisenstein rendkívüli éleslátással vázolja fel, a természet birodalmát számokká redukálva, hogyan szakadtunk el környezetünkről, és tettünk szert ma is uralkodó háborúközpontú gondolkodásunkra. A szerző, aki egy teljes fejezetet szentel a klímaszkeptikusi álláspont taglalásának, arra biztat mindenkit, hogy lépjen túl a szén-dioxid-kibocsátás oly gyakran tárgyalt problémáján, és a napjainkat jellemző rövidlátó, hiányos megközelítést maga mögött hagyva lássa át a teljesebb képet. Azaz azt, hogy a folyók, az erdők, illetve a természeti és az anyagi világ összes többi lénye szent és saját jogán értékes; nem csupán azért, mert karbonkrediteket szerez nekünk, illetve elejét veszi bizonyos fajok kihalásának. Végtére is, ha azt tudakolnánk bárkitől, miért is vált környezetvédő belőle, valószínűleg arról a folyóról mesél majd nekünk, amelyben gyermekként fürdött, arról az óceánról, amelynek partjára kirándult, azokról a vadállatokról, amelyeket megfigyelt, avagy azokról a fákról, amelyekre kiskorában felmászott. A könyv a közelítő katasztrófáról és elkerülhetetlen végzetünkről a valóban fontos kérdések felé irányítja a figyelmünket, tartalmas lelki kapcsolatok kiépítésére buzdít, illetve kézzelfogható és megvalósítható megoldásokat kínál mindazoknak, akik valóban gondoskodni szeretnének a bolygónkról. Ha megszabadítjuk magunkat jelenlegi háborús mentalitásunktól, és képessé válunk átlátni a teljesebb képet, azaz azt, hogyan járulhat hozzá a börtönreform vagy a bálnák megmentése a Föld ökológiai egészségének újjáépítéséhez, levetkőzhetjük a megoldásokkal szembeni ellenállásunkat, felhagyhatunk a bűnbakkereséssel, és mélyen magunkba nézhetünk, egészen oda, ahol a valódi elhivatottság lakozik. "Ez a könyv elég bátor, elég érzékeny és elég éleslátó ahhoz, hogy előhívja a mindannyiunk szívében mélyen ott rejtőző igazságot: azazhogy a bolygószintű válságot, amellyel ma szembe kell néznünk, csakis a szeretet forradalmának segítségével állíthatjuk meg. Mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy leszámoljunk háborúközpontú gondolkodásunkkal, és ráébredjünk arra, hogy a Föld összes élőlényével összeköttetésben állunk." Jodie Evans, a Code Pink békeszervezet társalapítója

3000 Ft / db
3000 Ft/db

Jacob Streit: Méheskönyv

Ez a kis könyv nem tehet többet, mint hogy szép és igaz történeteivel lelkileg hozza közel a gyerekekhez a méhek világát, s ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy száz év múlva is életünk részei maradjanak a méhek s az általuk adott egészséges, éltető méz. Könyvünk főhőse Konrád, minden lehetőséget megragad, hogy nagyapja mellett megismerje, és télen-nyáron részt vegyen a méhészkedésben. Izgalommal tapasztalja, hogyan él a méhcsalád: megtanulja mikor, és miért csípnek a méhek, hogy egyetlen mézcseppben egy virágoskertnyi nektár van, s hogy kik is azok a herék, megfigyelheti hogyan születik, és mikor repül ki a méhkirálynő.- s amit a legtöbben nem tudnak, hogy  a méhek is tartanak esküvőt.  Jakob Streit 1944-ben írott könyve magyar nyersfordításban évtizedekkel ezelőtt, bekerült a hazai Waldorf -oktatásba, de most kerül először nyomtatásba. Az elevek képek, a történetek, a jó értelembe vett " régimódi" stílusa, Nagyapa bensőséges, jókedélyű magyarázatai olyan szívet-lelket melengető, idilli hangulatot teremtenek, amely a gyönyörködésen túl, ahhoz is bízvást hozzájárulhat, hogy a gyermekek figyelmét ráirányítsa a méhek, sürgető védelmére szoruló, különleges lényére.   Jakob Streit Méheskönyvének nyersfordítása közel húsz éven át, belső használatra alkalmas formában, Waldorf-iskolák kézikönyvtárának polcain volt fellelhető. Sok osztálytanító tartott ezekre a történetekre alapozva, 2. osztály végén ún. Méhecske-epochát – a gyerekek nagy gyönyörűségére.

4400 Ft / db
4400 Ft/db

Jacob Streit: Napsugár, a méhecske

Egy szép koratavaszi napon, a deszkarésen át beszüremlő napfény melegében megszületik Napsugár, a kis méh, aki még semmit nem tud arról, mennyi izgalmas és boldogító kaland vár rá… Míg a népszerű Méheskönyv történetei által az emberek szemével tekinthettünk bele a méhek világába, most – lássunk csodát! – a méhek szemével láthatjuk a világot. Kiderül, hogyan zajlik az élet a kaptárban, miféle veszélyek leselkednek rájuk a szabadban; sőt az is, hogy milyennek látnak a méhek minket, embereket. És persze ahány méhecske, annyi kis lélek: serények és lusták, izgágák és bölcsek, gorombák és szívélyesek, de legfőképp hősiesek. S van még valami, amiben tökéletesen megegyeznek. Ez az, amely előhívhat egy kérdést az olvasó szívében: Van-e a világon bármi, amit mi, emberek hasonló egyet akarással tudnánk odaadón szeretni, mint ahogy a méhek ölelik körül királynőjüket? A történeteket ezúttal is Kemény Márton János szemet gyönyörködtető illusztrációi kísérik.

3600 Ft / db
3600 Ft/db

Jakob Streit- Tatatukk vándorútja a Kristályhegy felé

Volt egyszer egy aprócska gyökérmanó. Tatatukknak hívták. Sokat volt egyedül, és kevés törpebarátra lelt, mert szégyenlős volt. Tavasszal és nyáron hosszasan húzkodta a földalatti gyökereket, hogy a növények és fák jól megnőjenek. Aztán beköszöntött az ősz, kevesebb lett a munka. Tatatukk megkérdezte hát a Gyökérmestert: – Megengeded, hogy vándoroljak ma egy kicsit, és bekukkantsak a földalatti üregekbe? Tatatukk nem is sejti, ezzel a kérdéssel micsoda kalandokba keveri magát, mekkora kincsre lel, és milyen hatalomra tesz szert a rakoncátlan koboldok fölött. Hat éves kor felett, felolvasásra ajánlott. Kiadja: Ita Wegman Alapítvány Illusztrálta: Kemény Márton János

4400 Ft / db
4400 Ft/db

Mezei Ottóné: Biodinamikus kertgazdálkodás

A szerző több mint negyedszázada híve és hirdetője a biodinamikus szemléletmódnak, amely az életjelenségek ritmusára, ismétlődéseire, a kozmikus világ megfigyeléseire és mindezek összefüggéseinek feltárására építi alapelveit. A biodinamikus gazda ezt a szerves egészet igyekszik megvalósítani a termőföld gondozásával, trágyázásával, a permetezőpreparátumok alkalmazásával, a növények ápolásával, gyógynövények, sőt a gyomnövények "beengedésével". Egy zöldséghajtató és egy szőlész-borász tapasztalatai azt bizonyítják, hogy hazánkban is van helye a biodinamikus gazdálkodásnak.  TARTALOM Előszó helyett 5 Történelmi visszatekintés 6 Kertünk természeti adottságai 11 A táj alkotó elemei 12 Természeti ritmusok 14 A talajról 17 Talajművelés 22 Trágyázás, trágyakezelés és a permetező preparátumok 27 Istállótrágya 37 Permetező preparátumok: a talajpermetező humuszpreparátum 41 A kvarclisztpreparátum 43 A vetőmagról 50 A veteményeskert növényei 55 A káposzta és rokonai 59 Gyökérzöldségek 63 Egész évben saláta 66 A burgonya és rokonsága 68 A tök és kabakos rokonai 71 A pillangósvirágúak 73 Gyógy- és fűszernövények 75 Beszámoló a biodinamikus „hideg" zöldséghaj tatásról (Szécsényi Sándorné) 83 Fóliasátor és növényvédelem 84 Biolevek készítése 87 Ásványi anyagok 90 Talaj élet, zöldtrágyázás, vetésváltás 92 Néhány zöldségféle biodinamikus termesztése fóliasátorban 94 Paprika 94 Zöldhagyma 98 Uborka 99 Spenót 101 Paradicsom 102 Karalábé 103 Fejes saláta 104 Zöldbab 105 Díszkert és gyümölcsös (Mezei Ottóné) 106 Néhány szó a pázsitról 106 Virágokról, díszítő növényekről 107 Gyümölcsfák és bogyós gyümölcsű cserjékről 111 Beszámoló egy biodinamikus szőlőgazdaságról, borászatról (Móricz Attila) 114 Adottságaink 115 A növényvédelem 116 Szempontok a tervezéshez 123 Példák 128 A vetésforgó beállítása 132 Megelőző és szelíd növényvédelem 135 Apró állatbarátaink 137 Ajánlott és engedélyezett szerek, módszerek 142 Gyomszabályozás 146 Hová kerülnek terményeink? 148 A táplálkozás és a főzés dinamikus szemlélete 149 A főzésről 151 Egészséges ösztön és kereskedelmi reklám 153 Mi a sorsa a biodinamikus árunak? 154 A könyv a Biogazda kiskönyvtár sorozat része.  Méret 17x12 cm Fekete-fehér ábrákkal illusztrálva Puha kötés 166.o

3960 Ft / db
3960 Ft/db

Nagy Réka: Ökobaba -kicsivel zöldebben

Eligazít a termékek és címkék útvesztőjében, segít a zöldebb otthon, babaszoba és babakelengye előkészítésében, és beavat a természetes babaápolás rejtelmeibe. Útmutatót kínál az egészséges táplálkozáshoz, valamint ötleteket ad a stressz- és kacatmentes ünnepi készülődéshez. Szerző: Nagy Réka Származás: Magyarország Amikor megfogalmazódik a gondolat, hogy jöhet a baba, a leendő szülők sok esetben szemléletváltáson mennek keresztül. Igyekeznek környezettudatosabb életmódot kialakítani, hiszen felelőssé válnak nemcsak a születendő gyermekükért, hanem a környezetért is, amelyben élni fog. Az Ökobaba ehhez az úthoz, ehhez a változáshoz igyekszik segítséget nyújtani: környezetbarát tippeket ad a babaváráshoz, a baba gondozásához és az ökotudatos gondolkodás elsajátításához a családban. Eligazít a termékek és címkék útvesztőjében, segít a zöldebb otthon, babaszoba és babakelengye előkészítésében, és beavat a természetes babaápolás rejtelmeibe. Útmutatót kínál az egészséges táplálkozáshoz, valamint ötleteket ad a stressz- és kacatmentes ünnepi készülődéshez. „Sehol nem lenne ez a könyv, ha nem lenne kiért és miért hajnalig bújni a netet, számtalan ellentmondó véleményt százszor újra meg újra elolvasni úgy, hogy közben ez az alaposság ne forduljon ellenünk, ne mérgezze a hétköznapjainkat. Hogy ne félelem legyen mögötte, hanem szeretet. Én így szeretek. Hogy azokra, akik fontosak nekem, megpróbálok vigyázni anélkül, hogy belebolondulnék abba, hogy úgysem tudok rájuk vigyázni. A picik mintát követnek. Hiszek abban, ha most a piac hangulatát szeretik meg, ha látják, hogy finom dolgokat hamar meg lehet főzni a konyhában, ha azzal játszunk, hogy vajon melyik zöld levél a bazsalikom és melyik a petrezselyem, ha igyekszünk egy adalékoktól, kemikáliáktól és felesleges tárgyaktól mentes életet kialakítani, akkor ezt fogják tovább vinni majd később a saját életükben. Mert nekik ez a természetes.” Nagy Réka A népszerű Ökoanyu blog és könyv szerzője könyvében olyan témaköröket jár körbe, mint a természetes babavárás vagy a bababarát lakás kialakításának módjai; de foglalkozik a babaápolással és babajátékokkal, a kicsik helyes táplálkozásával és számos, nem kevésbé fontos kérdéssel. A könyv olvasásakor rájövünk, hogy a manapság sokat hallott „fenntartható” életmódot, meg lehet élni a hétköznapok szintjén szülőként is, bízva abban, hogy ezzel mi magunk is pozitívan befolyásolhatjuk gyermekeink jövőjét.

3530 Ft / db
3530 Ft/db

Nefelejcs kártyajáték II.

A népviseletes kártyajáték második csomagja, újabb 16 viseletpárral, Fekete Péterként a Cifraszűrös juhásszal, egy nagyobb Kárpát-medence térképpel. A játékkal nemcsak Fekete Pétert vagy memóriát lehet játszani, hanem egy területfoglalásos stratégiai játékot is. Ehhez szükséges 60 db jelölö tárgy pl. apró gombok, babszem, kis kavicsok beszerzése  amelyek térképen jelölik, hogy melyik terület a sajátunk. Cél minél nagyobb egybefüggő terület megszerzése. A játékszabályban le van írva, hogy melyik települések, melyik nagyobb területhez tartoznak. A játék során a játékos dönti el, hogy a kezében levő kártyák alapján mely területet kezdi el gyűjteni. Ha megszerzi a viseletpárt, akkor ráteheti a gombját a település helyére a térképen. Mindkét kártyajáték települései rajta vannak a térképen, ezért akár mindkét kártyajátékkal lehet játszani a területfoglalást. Ekkor egy izgalmasabb, időben tovább tartó játékot játszhatunk, és észrevétlenül megtanuljuk a települések viseleteit, és elhelyezkedésüket a Kárpát-medencében. A kártyacsomagban található viseletek: Gyimesi csángó, Székely, Györgyfalvi, Mezőségi, Debreceni, Rimóci, Őrhalmi, Boldogi, Korai Kalocsai, Gombosi, Hosszúhetényi, Ormánsági, Buzsáki, Szanyi, Bényi, Zoborvidéki és a Hortobágyi cifraszűrös juhász A Nefeljcs kártyajáték I. csomagjával bővítve még gazdagabb játék bontakozhat ki a 32 pár viselettel. 

1590 Ft / db
1590 Ft/db

Regeneratív kultúrák létrehozása és gondozása

Daniel Christian Wahl részletgazdag és inspiráló könyvében, mely a REGENERATÍV KULTÚRÁK LÉTREHOZÁSA ÉS GONDOZÁSNAK széleskörű ötlet gyűjteménye,  megszólít minden embert kit-kit saját tevékenykedő területén: - a környezeti nevelőket, - fenntarthatósági menedzsereket, - zöld aktivistákat, - ökológiai szemléletű gazdákat,  - zöld startupok álmodóit,  - a zöld városvezetőket,  - de még az innovációkkal kísérletező designereket és építészeket is.  A könyv írója szerint civilizációnk katasztrófája nem végzetszerű. Megvan a képességünk arra, hogy úgy tervezzük és szervezzük meg saját társadalmunkat, hogy védjük, támogassuk, és ünnepeljük az életet. Ez a könyv értékes hozzájárulás ahhoz  a diskorzushoz, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy vállalkozásainkat, gazdaságainkat és technológiánkat - valójában egész kultúránkat- úgy alakítsuk át, hogy azok ne pusztító, hanem regeneratív jellegűek legyenek.    Olyan kérdéseket mer újra, kitartóan, de szelíden feltenni, amikre még mindig keressük a válaszokat.  Kik vagyunk mi? Mik vagyunk? Az volt a szerepünk itt ezen a bolygón, hogy egyszerűen kibányásszuk a szenet, és azt a légkörbe juttassuk, majd elpusztuljunk? Ha a vitáink nem haladják meg a neoklasszikus (19. sz utolsó és a 20. sz első harmadának közgazdaságtan iskolája ) közgazdaságtan nyelvezetét, akkor végünk van. Mert nem lehet gazdasági érveket felhozni az emberi túlélés mellett, hanem spirituális érvekkel kell kiállni az emberi túlélés mellett.    Sürgősen össze kell jönnünk, hogy beszélgetéseket folytassunk arról, milyen jövőt szeretnénk az emberiség számára. El kell gondolkodnunk azon, hogy megteremtsük ezt a jövőt. . (... ) Újra fel kell fedeznünk az emberi közösség közös alapját. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egy olyan jövőt teremtünk közös erővel, amelyben érdemes élni. Szükségünk van egy közös narrativára arról, hogy kik vagyunk, és miért érdemes fennmaradnunk,  egy olyan közös történetre, amely elég erős ahhoz, hogy mindannyiunkat innovatívvá kreatívvá, és együttműködővé tegyen, miközben kérdéseket teszünk fel a miértről, hogyanról, mikorról és holról.  A könyv a Profilantrop Egyesület gondozásában jelent meg. ( 2022 )  Puhaborító, A/5 429.o 

4600 Ft / db
4600 Ft/db

Sajtbolygó mesekönyv

A Sajtbolygó - mese a sajtkészítés mesterségéről.  Égen – földön, tejben – vajban, három ifjú felfedező a sajtkészítés titkait keresi a Sajtbolygón. Útjuk során tejóceánon, túrógombóc szigeten is járnak, tejszínhab-felhőn is utaznak, és penészsárkánnyal is találkoznak. Az 5-8 éves korosztálynak szóló mesekönyv kaput nyit a gazdálkodók szép és szeretni való világához. A mese szárnyán kíváncsiságot és igényt ültet a gyerekek képzeletébe a sajtok és a sajt készítés iránt. Becsempészi a családok életébe a helyi termékek szeretetét, a mesteremberek tiszteletét. A könyv végén az olvasók "Sajt és sajtmester ajánló"-t is találnak, akikhez érdemes ellátogatni! A mesekönyvben sajtlabirintus, és sajtmanó színező is található!  Ünnepekre nemes adomány és mesekönyv ajándék egyszerre. Minden vásárló Sajttündér lehet és méltóságteljes segítséget nyújthat már ünnepek előtt, mert 300 Ft minden eladott könyv után a Szimbiózis Alapítvány, és a fogyatékossággal élő sajtkészítők részére adomány lesz. A mesekönyv a MesterségMesék sorozat első darabja!

5900 Ft / db
5900 Ft/db
Kategóriák