Nyíregyházi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Hazai Kosár

Hazai Kosár

A Hazai Kosár név alatt olyan termékekt kínálunk, melyet a helyi termelők és élelmiszer előállítók nem termelnek, de a kíváló hazai termékek méltó kiegészítői a helyi kínálatnak. . 

Távolság tekintetében messzebbről érkeznek, mint a helyi társaik, de a fogyasztói igény, a széles kínálat biztosítására, de azonos értékek mellett, a Helyben a Jövőnk Szövetkezet, ezen termékek gyűjtését, beszerzését és forgalamzását képviseli. Remélve, hogy a Nyíregyházi Kosár termék kínálata ezáltal jelentősen tud bővülni, a vevői igények megelégedésére és a hazai élelmiszer előállítók támogatására. 

Hazai termék partnerek: 

- Antal BioFarm:  "Családi gazdaságunk a Jászság északkeleti csücskében, Heves vármegye határánál, Jászszentandráson található. A tanyát körülölelő szántóföldeken már 2013-tól kezdődően növénytermesztéssel foglalkozunk, amit 2015-től már kizárólag, ellenőrzött módon, az ökológiai gazdálkodás feltételeinek megfelelve folytatunk. Mindig is fontos volt számunkra környezettudatos, regeneratív mezőgazdasági technológiák alkalmazása, hogy megőrizzük talajaink egészségét és bennük működő rendszer biológiai sokféleségét.

Több év munkájának köszönhetően, idén sikerült eljutnunk oda, hogy az általunk megtermelt alapanyagot már javarészt nem a kereskedőknél értékesítjük, hanem kistermelőként mi magunk dolgozzuk fel, ami utána közvetlenül eljuthat a fogyasztóhoz. Termékeink között szerepelnek a bio teljes kiőrlésű ősgabona (tönköly, alakor, tönke) lisztek, amiket hagyományos kövesmalmi őrléssel készítünk, továbbá hidegen sajtolási eljárással előállított bio
napraforgó étolaj is. Kizárólag saját termesztésű alapanyagból dolgozunk, feldolgozásukhoz 100%-ban megújuló energiát használunk, amit egy, a tetőre felszerelt, napelem rendszer biztosít. Gazdaságunk célja, hogy ebben a folyton változó és kihívásokkal teli világban is fenntarthatóan, hosszútávon és környezetbarát módon képesek legyünk, jó minőségű és egészséges élelmiszert előállítani." TERMÉK

Abo Mill: 1993-ban alakult nyíregyházi székhelyű, magyar tulajdonban lévő ABO CSOPORT-nak, mely meghatározó malomipari szereplője a kelet-magyarországi és nyugat romániai régiónak. A tiszafüredi üzemben zajlik a kukoricaőrlés, ahol a térség hagyományos konyhájának termékei: a Kukoricadara és a nagyobb szemcséjű kásadara készülnek. TERMÉK

- Naturgold Hungarya Kft: a a modern kori ősgabona termesztés kezdetét jelentik Magyarországon. 

  • saját magunk készítik a vetőmagot
  • magyar földben termelnek az egész Európában nagyra becsült ősgabonákat ( alakor, durum, tönke, tönköly )
  • és magunk is dolgozzák fel azokat. ( lisztek, darák, listkeverékek, műzlik, száraztészták formájában )
  • céljuk, hogy a legértékesebb, vegyszermentesen termesztett ősgabonákat hazánkban termesztve és feldolgozva, kiváló minőségű élelmiszereket készítsenek. Termékek: 

- Civita : magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás, mely hajdúsági kukoricafeldolgozás jeles képviselője. Kukoricamalmuk és olajüzemük  az élelmiszeripar számára állít elő alapanyagot (sörgyártás, kukoricapehely-gyártás, reggeliző kásák, gyermektápszerek), de a gyógyszeripar, valamint a kutya- és a macskatáp gyártás is felhasználja termékeinket. Az élelmiszeripari termékfejlesztésük eredménye a kukorica tészta gyártás. Kizárólag Magyarországon termelt, szigorúan ellenőrzött GMO-mentes kukoricát dolgoznak fel. Termékeik a Monostorpályiban található malomban, olaj-, és tésztaüzemeinkben készülnek. Alapanyagként kizárólag kukoricát dolgoznak fel, ezért az itt előállított élelmiszerek gluténmentesek. Termékek: 

Csinta: Budapest környéki családi vállalkozás, akik a Szabolcs-Szatmár -Bereg Megyei gyümölcsökből készetik az alacsony hőfokon szárított nyers gyümölcs lapokat, melyet mint egy palacsintát feltekerve hoznak forgalomba. A Csinták összetevői egyszerűek, csak a gyümölcs. Bárki eheti, akik gyümölcsöt szokott enni, vagy nem eszi, de ehetne. Termékek: 

Nobilis Zrt: Az üzem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a dél-nyírségi és szatmári tájegység peremén fekszik, az alma, a szilva és a meggy hazájában. A társaságunk közel 100 szárított gyümölcsféleséget illetve olajos magvat állít elő különböző formában. A hazánkban termő gyümölcsök mellett egzotikus szárított gyümölcsöket, valamint dió és mogyoróféléket importálunk, ezeket a termékeket kívánság szerint aprítjuk, pörköljük, mézzel vagy csokoládéval vonjuk be. Termékek :

Ízmíves zöldségkrémek: Az alapanyagok Krumpach Erzsébet, A bőség kertje című könyv szerzőjének vegyszermentes ökokertjében teremnek. A kertet a régi idők tapasztalatait és a legújabb biotermesztési ismereteket egyaránt felhasználva műveli. Így biztos lehetsz benne, hogy igazán egészséges, tiszta élelmiszert fogyasztasz, ha az Ízmívest választod! Termékek: 

Bio Berta  A Bio Berta cég méltán nevezhető a hazai bio termelés egyik úttörőjének, akik a kezdetektől végigkísérték és munkájukkal segítették a hazai bio termelés kialakulását. Bio zöldség-, gyümölcs-, és fűszertermesztéssel, feldolgozással foglalkozó magyar vállalkozás. Lekvárok, gyümölcslevek, szárított fűszerek és fűszerkeverékek, ketchup, mustár szerepel kínálatukban. Bertáék a cég története során ragaszkodtak eredeti célkitűzésükhöz, a zöldség-, fűszer- és gyümölcsfélék vegyszermentes termesztéséhez. Vállalkozásukat emberléptékű méretben fejlesztették, 1995-re egy 57 család tulajdonát képező, 80 ha-t meghaladó földterületet magában foglaló termelési vállalkozást valósítottak meg. Az öntözhető parcellákon 24 növényfaj hozamát takarítják be és dolgozzák fel a legigényesebb európai elvárásokat is kielégítő minőségben. Ennek biztosítéka az 1995-ben zöldmezős beruházással készült és folyamatosan bővülő saját feldolgozóüzemük. Termékek: 

Békebeli Arany növényiolaj: A 100%-ban magyar tulajdonú kis családi üzemünk kíméletes technológiával előállított 100%-ban NAPRAFORGÓBÓL KÉSZÜLT HIDEGEN SAJTOLT ÉTOLAJOK gyártásában és forgalmazásában tevékenykedik sok éves tapasztalattal. Görbeházán, az Alföldön működik üzemünk. Termékeink minősége évek hosszú kísérletezése és a kitartó, elhivatott munkának köszönhető. Az étolajok alapanyagának egy részét saját területünkön termesztjük, másik részét ellenőrzött magyar kistermelőktől vásároljuk fel. Ennek köszönhetően a vetőmag földbe kerülésétől a késztermék előállításáig szakszerű kezelés és ellenőrzés mellett történik az étolaj gyártása. Az uniós elvárásoknak megfelelő HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert működtetünk, a korszerű és ellenőrzött gyártás követelményeit kielégítve. Termékeink előállításánál legfontosabb szempont a minőség, nem pedig a nagy mennyiség előállítása. Termékek:

Biogold Növényi olaj: Magyar családi vállalkozás a Balaton-felvidéken hideg sajtolással és az ún. stájer módszerrel állítják elő a magas minőségű növényi olajokat a boltokban kapható, oldószeres, kémiai eljárással finomított termékekkel szemben. A növényi olajok előállításánál ismert hidegen sajtolás során az olajos magokból préseléssel nyerik ki az értékes, ásványi anyagokban rendkívül gazdag olajat.  A hidegen sajtolt módszer során a megengedett hőfok 40°C.Az ún. stájer módszer - amellyel a jól ismert tökmagolajat készítik - első lépéseként a magokat alacsony hőfokon, lassú kevergetéssel átmelegítik, ezután kerül a préselőbe. Termékek

A cég tevékenységét a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft ellenőrzi. 2011-ben a BIOGOLD bio sütőolaj, elnyerte az „Év Bioterméke” díjat.

Az EzerJóFű Gyógynövény Kft. egy tudatos, küldetéssel bíró, az emberek egészséget szolgáló vállalkozás. Termékeink az első lépéstől az utolsóig „énkezűleg”, féltő gondoskodással készülnek. Az összes felhasznált növényi alapanyag méregmentes. A gyógynövényeket vadon gyűjtjük és termesztjük hazánk egyik legtisztább vidékén, Göcsejben. Nálunk a termesztés, a gyűjtés és a felvásárlás is ellenőrzötten BIO. EzerJóFű tinktúrái = füvek, fák, virágok generációkon átívelő tudása kis üvegcsékbe rejtve. Termékek

Éden Prémium : A Naturtrade Hungary Kft.-t 2014-ben Szabó Norbert és Véha Miklós alapította abban az elhatározásban, hogy megbízható, igényes és minőségi reform termékekkel lássák el a piacot. Miklós családjában nagy hagyománynak számított a malmászat, ezért negyedik generációs malmosként adott volt, hogy mindenképpen liszt előállításával szeretne foglalkozni. A vegán életmód választásával számára egyértelmű volt, hogy a jövőbeli termékpalettának is vegánnak kell lennie. Miklós a termék ötletekkel, barátja (később üzlettársa) Norbert, pedig kereskedelmi tapasztalataival segítette a cég elindulását. Saját előállítású lisztjeink egészen kiváló, nagyon finom, BL-55-ös minőségűek. Egyedülállónak tekinthető, hogy lisztjeinket nem készen vásároljuk meg, hanem saját malmunkban őröljük meg a gluténmentes álgabonákat. Az alapanyagaink kiválasztására és beszerzésére különös figyelmet fordítunk. Ezen folyamat egyik meghatározó eleme a gyárlátogatás is, így saját szemmel győződhetünk meg az alapanyagok minőségéről. Termékek

Mentész  Zrt: Saját termelésű natúr és csokis puffasztott rizs és durumbúza termékeket gyártó magyar vállakozás. "Cégünk fő tevékenységeként gabonanövényeket, olajos magvakat, valamint fehér- és indiánrizst termeszt az általa bérelt területeken, melyek Mezőtúr-Túrkeve-Mesterszállás-Gyomaendrőd települések határaiban találhatók. A 2006 óta működő élelmiszeripari puffasztó üzemünkben saját termelésű rizs és gabona termékeket állítunk elő. Hitvallásunk: nyomonkövethetőség "szántóföldtől az asztalig", amelyhez hűen kizárólag saját termelésű alapanyagainkat dolgozzuk fel.   Termékek

Nagykunsági rízs:  A társaság jogelőd szövetkezeteinek létrejötte 1948-ra tehető. Ekkor kezdtek szerveződni azok a földművelő, állattartó csoportok, akik 1949-ben kapták meg működési engedélyüket. A jogelőd termelőszövetkezetek egyesülése által 1974-ben jött létre a „Nagykun” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. 2000-ben a szövetkezeti vagyon 97 %-át nevesítve alakult meg a Nagykun 2000 Mg. Részvénytársaság 430 személy tulajdonaként.  Kínálatukban szerepel fehér és barna rizs, ezek bio változata, valamint bio rizslisztek is. Termékek: 

Rédei Kertimag Zrt: Réde, Lesalja major a Bakonyalja és a Kisalföld határán terül el. A II. Világháború előtt az Eszterházy család birtokához tartozott. Gróf Eszterházy Pál - aki mezőgazdasági szekember is volt - már 1923-ban létesített a rédei uradalmában egy növénynemesítő telepet, amely jelentős nemesítői sikereket ért el. Az államosítás után a telephelyet a Vetőmag Vállalat vette át és vetőmag tisztító telepként üzemeltette, később pedig átszervezte a magyarországi lakossági vetőmag ellátás egyik fő bázisává.

A Rédei Kertimag Zrt a rendszerváltás utáni időszakban, 1993-ban alakult. A társaság a korábbi tevékenységi kört már természetesen a versenygazdaság viszonyai között folytatta. A vállalkozás 100%-ban magyar tulajdonú és az alkalmazottak egyben a cég tulajdonosai is. Termékek

GOF HUNGARY - AZ ORSZÁG EGYETLEN ZABFELDOLGOZÓ ÜZEME

Nyíregyházán működik a GOF Hungary Kft, mely az ország egyetlen GLUTÉNMENTES ZABFELDOLGOZÓ üzeme. Demecserben termelik nagy szántóterületen a zabot, melyet más szántóföldi növények pollenjei nem érintik, ezáltal a termesztésben garantált gluténmentes alapanyag. A modern zab feldolgozó üzemben pedig csak zab kerül feldolgozásra, így itt sincs még nyomokban történő szennyeződés sem. Ilyen magas tisztaságú terméket többnyire külföldi termékeket vásárolhatunk. Most azonban élvezhetjük, hogy egy számunkra legközelebbi helyi forrásból, a legkisebb ökológiai teherrel juthat el hozzánk, - és nem csak a gluténérzékenyek számára- ez az egészséges, magas színvonalú zab alapú termék.

A feldolgozás az egész zabszemtől a legkisebb szemcseméretű zablisztig terjed, a gyártás folyamatában mindenhonnan kinyerve az ideális szemcseméretű termékfajtát. Hogyan is képzeljük ezt el: a gyártás az egész zabszemből indul, az első termék a

SZELETELT ZAB : kiváló köret étel, egyenrangú a rizzsel, bulgurral. Elkészítése: 1-1 arányú víz és zab főzése fűszerezve, fedő alatt 7-8 percig lassú tűzön, gyakori kevergetés mellett főzzük, a főzési idő letelte után 10 percig hagyjuk fedő alatt pihentetni, és a zabszemek ideális puhaságúvá válnak. A gyártási sor következő láncszeme a zabpehely. A zabszemről lefejtik a sikért, a külső burkot, és ezt a letisztított zabszemet a pelyhesítő, szép nagy szemekre szeleteli, így jön létre a PRÉMIUM ZABPEHELY. A gyártás során leesett kisebb szemek alkotják az APRÓSZEMŰ ZABPELYHET, müzlik, sütemények alapanyaga. A még kisebb zabszemek mennek tovább a folyamaton, ZABPEHELY KORPA termék készül belőle. Használhatjuk minden olyan ételhez, ahol a textúra tömörítésére van szükség pl: fasírtok, lapcsánkák, turmixok, pékáruk késztésénél. ZABPEHELY DARA következő szemcseméretű termék, mely tejbegríz, grízes tészta, túrógombóc, habarás, panírozás gluténmentes zabpehely alapanyaga. És a sor végén a gyártósor utolsó terméke: a ZABPEHELYLISZT. MINDEN TERMÉK: 100 % VEGÁN, 100% GLUTÉNMENTES ls 100% GMO Mentes termék! TERMÉK

Heit Torma Létevértesről a torma termesztés hazájából

A Heit család évtiszedek óta foglalkozik torma termesztéssel, és annak feldolgozásával. Debrecen vonzáskörzetében - Létavértes, Újléta, Álmosd, Kokad, Bagamér, Pocsaj gazdái - 1200 termesztik a tormát, melynek csak igen kicsi része kerül a magyar fogyasztókhoz. A magyar torma hungarikumot 2004-ban az Európai Bizottság alá helyezett. Kezdetben a tormát nem is fűszernövényként tartották számon, elsősorban gyógynövényként használták a népi gyógyászatban. Magas a nátrium-, kalcium-, magnézium- és C-vitamin tartalma, valamint egészségjavító preventív hatásairól is közismert. Kiváló gyomorbajokra, segíti az emésztést és meghozza az étvágyat. Egyre többen vallják, hogy a tormának baktérium- és vírusölő hatása is igen magas.

Rossz beidegződés, hogy reszelt tormát leginkább húsvét idején szokás fogyasztani. A torma mind az őszi, téli és tavaszi vitaminszegény hónapokban is különösen jó szolgálatot tehet szervezetünknek, valamint szinte bármilyen húsétellel kiválóan harmonizál. TERMÉK

Multi-Cikória Kft : A tradicionális cikória- feldolgozó és pótkávégyártó, egyedülállóan Magyarországon. A cég eredete 1822-re eredeztethető vissza. Frank Henrik és Fia az Osztrák- Magyar Monarchia országaiban, így Magyarországon is megnyitotta kávészereket gyártó cégét. 1911-ben Kassa, Budapest és Nagykanizsa után Mosonszentjánoson is elindult a gyártás. A gyár megépítése, és az új növény, a cikória elterjesztése pénzt, megélhetést, fejlődést hozott a Hanság ezen vidékére.A két világháború közötti időszak a fellendülés kora volt, mivel a pótkávé olcsóbb volt, mint a babkávé és növekedett iránta az érdeklődés.

A háborús konjunktúra tovább növelte a keresletet.A gyár a második világháborút sértetlenül vészelte át. Az akkor készült termékek, mint a Káró, Enriló, Szent István kávészerek nevei még ma is ismerősként csengenek. A háborút követő 1949-es államosítás után a Magyar Édesipari Vállalaton belül a Budapesti Zamat és Ostyagyár gyáregységeként működött. Majd az üzem 1950-1956-ig csak a cikóriaaszalással foglalkozott, mert a kávégyártáshoz szükséges gépsorait leszerelték és Budapestre szállították.A Magyar Édesipari Vállalat 1971-es átszervezésekor a gyáregységet a Győri Keksz és Ostyagyárhoz csatolták. Terméklistája jelentősen bővült: 12 féle pótkávé mellett, még további 44 féle édesipari terméket állítottak elő, pl. teaízesítőt, krémporokat, cukorkát, pörkölt mogyorót.

A rendszerváltást követő privatizáció során, 1991-ben, a Győri Keksz és Ostyagyárral együtt a United Biscuits tulajdonába került. Az angol tulajdonos több éves mérlegelés után úgy döntött, hogy a profiljába nem illő gyáregységet értékesíti. A patinás cég így 1994-ben magyar-svájci tulajdonba került és MULTI-CIKÓRIA Kft. néven működik. 2021 NYARÁTÓL A VÁLLALKOZÁS AZONBAN MÁR 100%-BAN MAGYAR TULAJDONBA KERÜLT. Tevékenységét továbbra is a tradicionális cikória- feldolgozás és pótkávégyártás határozza meg, mely tevékenységi körben egyedülálló Magyarországon. TERMÉK

BARBARA TERMÉKEK

HÉKÁS  TERMÉK

MÍVES TÉSZTA  TERMÉK 

SIMON GYÜMÖLCS TERMÉK 

Termékek

Bio Tönköly tészta -Orsó -500gr (NG)

Ínyenc tésztakülönlegesség minőségi tönkölylisztből. Sokoldalúan használható spirál forma, mely nagyon sok ételhez jól illik.Tojásmentes tészta. Átlagos tápérték / 100 gEnergia : 1503 kJ / 355 kcal Zsír : 1,6 g amelyből telített zsírsavak : 0,3 g Szénhidrát : 71 g amelyből cukor : 2,2 g Élelmi rost : 3 g Fehérje : 13 g Só : 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Összetevők:  frissen őrölt bio tönkölyliszt, víz Nettó tömeg : 250 g Forgalmazó: Naturgold Hungária Kft.

1320 Ft / csomag
5280 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Orsó teljes kiörlésű -250gr (NG)

Ínyenc tésztakülönlegesség minőségi tönkölylisztből. Összetevők: bio teljes őrlésű tönkölybúza liszt, víz  Tojásmentes tészta.   Sokoldalúan használható spirál forma, mely nagyon sok ételhez jól illik. Főzési idő: 5-8 perc Tárolása: napfénytől védett, száraz, hűvös helyen. Átlagos tápérték / 100 g Energia: 1459 kJ / 344 kcal Zsír: 1,53 g amelyből telített zsírsavak: 0,24 g Szénhidrát: 67,27 g amelyből cukor: 1,74 g Élelmi rost: 6,51 g Fehérje: 12,14 g Só: 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Gyártó: Naturgold Kft

670 Ft / csomag
2680 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Penne -250gr (NG)

Ínyenc tésztakülönlegesség minőségi tönkölylisztből. Eddigi tapasztalatok alapján a tönköly penne száraztészta, bő, forrásban lévő, enyhén sós vízben 8-12 perc főzést igényel, többszöri kevergetés mellett. Tojásmentes tészta.  Gyártó: Naturgold Hungária Kft. Nettó tömeg : 250 g Átlagos tápérték / 100 gEnergia : 1503 kJ / 355 kcal Zsír : 1,6 g amelyből telített zsírsavak : 0,3 g Szénhidrát : 71 g amelyből cukor : 2,2 g Élelmi rost : 3 g Fehérje : 13 g Só : 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Összetevők: Bio tönköly liszt, víz  

685 Ft / csomag
2740 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Penne teljes kiörlésű -250gr (NG)

Ínyenc tésztakülönlegesség minőségi teljes kiőrlésű tönkölylisztből. Tojásmentes tészta. Hagyományos olasztészta egészséges, bio változata. Összetevők: Bio teljes őrlésű tönkölybúza liszt, Víz Gyártó: Naturgold  Főzési idő: 12-15 perc Tárolása: napfénytől védett, száraz, hűvös helyen. Nutri-Score tápérték kategória: "A" A zölddel jelölt termékek („A”, „B”) fontos részei lehetnek az étrendünknek, amelyeket gyakrabban vagy nagyobb mennyiségben kellene fogyasztanunk. Átlagos tápérték / 100 g   Energia: 1459 kJ / 344 kcal Zsír: 1,5 g amelyből telített zsírsavak: 0,2 g Szénhidrát: 67 g amelyből cukor: 1,7 g Élelmi rost: 6,5 g Fehérje: 12 g Só: 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót.

670 Ft / csomag
2680 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Spagetti (NG)

Az olasz konyha legnépszerűbb tésztája, egészségséges, tápanyagban gazdag változata. Házias spagetti különlegesség, ahogy mi magyarok szeretjük. Fehérjékben, vitaminokban gazdag, és minden ízében magyar. Főzési idő: 10-12 perc Tojásmentes tészta. Tárolása: napfénytől védett, száraz, hűvös helyen.   Összetevők: Bio tönkölybúza liszt Víz Kiszerelés: 205 g, v.400g Átlagos tápérték / 100 g Energia: 1503 kJ / 355 kcal Zsír: 1,6 g amelyből telített zsírsavak: 0,3 g Szénhidrát: 71 g amelyből cukor: 2,2 g Élelmi rost: 3 g Fehérje: 13 g Só: 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót.

685 Ft / csomag
2740 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Szarvacska -250gr (NG)

Tradicionális, kedvelt tésztaféle. Gyorsan elkészül, nem fő szét, nem ragad össze. Minőségének garanciája a hazai alapanyag, és a több évtizedes szakértelem. Tojásmentes tészta. Forgalmazó: Naturgold Hungária Kft. Nettó tömeg : 250 g Átlagos tápérték / 100 gEnergia : 1503 kJ / 355 kcal Zsír : 1,6 g amelyből telített zsírsavak : 0,3 g Szénhidrát : 71 g amelyből cukor : 2,2 g Élelmi rost : 3 g Fehérje : 13 g Só : 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Összetevők: frissen őrölt bio tönkölyliszt, víz

685 Ft / csomag
2740 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Szarvacska -teljes kiőrlésű -250gr (NG)

Tradicionális, kedvelt tésztaféle, mely gyorsan elkészül, nem fő szét, nem ragad össze. Minőségének garanciája a hazai alapanyag, és a több évtizedes szakértelem. Főzési idő: 10-12 perc Tojásmentes tészta. Forgalmazó: Naturgold Hungária Kft. Nettó tömeg : 250 g Átlagos tápérték / 100 gEnergia : 1459 kJ / 344 kcal Zsír : 1,5 g amelyből telített zsírsavak : 0,2 g Szénhidrát : 67 g amelyből cukor : 1,7 g Élelmi rost : 6,5 g Fehérje : 12 g Só : 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Összetevők: teljesőrlésű bio tönkölybúzaliszt, víz

670 Ft536 Ft / csomag
2144 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Szélesmetélt (NG)

Finom, minőségi, magyar. Egyértelműen a legnépszerűbb tésztaféle a magyar háziasszonyok között! Értékes száraztészta, saját termesztésű tönkölybúzából. Mással össze nem téveszthető ízét, színét, illatát az a bevizsgált minőségű tönköly adja, mely méltán lett népszerű  hazánkban Tojásmentes tészta. Átlagos tápérték / 100 gEnergia : 1503 kJ / 355 kcal Zsír : 1,6 g amelyből telített zsírsavak : 0,3 g Szénhidrát : 71 g amelyből cukor : 2,2 g Élelmi rost : 3 g Fehérje : 13 g Só : 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Összetevők: frissen őrölt bio tönkölyliszt, víz Kiszerelés : 250 g , vagy 500gr Forgalmazó: Naturgold Hungária Kft.

685 Ft / csomag
2740 Ft/kg

Bio Tönköly tészta -Szélesmetélt teljes kiörlésű -250gr (NG)

Frissen őrölt, teljes értékű tönkölylisztből készített száraztészta. Összetevők: bio teljes őrlésű tönkölybúza liszt, víz     Tojásmentes tészta. Vékonyra nyújtott szélesmetélt, amely sajátos diós-mandulás utóízével kitűnően illik a legtöbb ételhez.  Főzési idő: 6-8 perc Tárolása: napfénytől védett, száraz, hűvös helyen.   Átlagos tápérték / 100 g Energia: 1459 kJ / 344 kcal Zsír: 1,53 g amelyből telített zsírsavak: 0,24 g Szénhidrát: 67,27 g amelyből cukor: 1,74 g Élelmi rost: 6,51 g Fehérje: 12,14 g Só: 0 g A termék a nátrium természetes jelenlétéből adódóan tartalmaz sót. Gyártó: Naturgold Kft

670 Ft / csomag
2680 Ft/kg

Civita Fodros kocka tészta -450g

 Kukoricalsztből készült száraztészta Tulajdonságok:  gluténmentes magas rosttartalom alacsony glikémiás index antioxidáns karotinoidokat tartalmaz 100%-ban vegyszer- és adalékmentes A cégről:  A Civita  magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás, mely a hazai kukoricafeldolgozó ipar meghatározó szereplője. Kukoricamalmunk és olajüzemünk elsősorban az élelmiszeripar számára állít elő alapanyagot (sörgyártás, kukoricapehely-gyártás, reggeliző kásák, gyermektápszerek), de a gyógyszeripar, valamint a kutya- és a macskatáp gyártás is felhasználja termékeinket. A legutolsó élelmiszeripari termékfejlesztésünk eredménye a kukorica tészta gyártás. Üzemeink kizárólag Magyarországon termelt, szigorúan ellenőrzött GMO-mentes kukoricát dolgoznak fel. Termékeink előállításához az évek során kifejlesztettünk egy saját vegyszer- és idegenanyag-mentes technológiát, mely biztosítja a magas színvonalú élelmiszerek előállítását. Termékeink a Monostorpályiban található malomban, olaj-, és tésztaüzemeinkben készülnek. Alapanyagként kizárólag kukoricát dolgozunk fel, ezért az itt előállított élelmiszerek természetesen gluténmentesek. Kiszerelés: 450 g Származás: Magyarország  Gyártó: Agri-Corn Kft , Monostorpályi, Szalmás tanya  

540 Ft / csomag
1200 Ft/kg

Civita Fusilli orsó tészta -450 g

Olaszország észak-keleti részén álmodták meg az egykor orsóval formázott tésztafélét, innen ered a neve is. Csavaros, spirálos formájának köszönhetően bármilyen sűrűségű szósz vagy mártás jól áll neki. gluténmentes magas rosttartalom alacsony glikémiás index antioxidáns karotinoidokat tartalmaz 100%-ban vegyszer- és adalékmentes Összetevők: 100% kukoricaliszt, víz  100g termék átlagos tápértéke Energiatartalom: 1495 kJ* 18 %. Energiatartalom: 357 kcal* 18 % : Zsír: 2,1 g* 3 %, – amelyből telített zsírsavak: 0,4 g* 2 % – amelyből egyszeresen telítetlen zsírsavak: 0,6 g – amelyből többszörösen telítetlen zsírsavak: 1,1 g,  Szénhidrát: 79,3 g* 31 % – amelyből cukrok: 1,5 g* 2 %, Rost: 1,8 g, Fehérje: 7,5 g* 15 %, Só: 0,1 g* 2 % Tömeg: 450 g Származás: Magyarország  Gyártó: Agri-Corn Kft , Monostorpályi, Szalmás tanya  

540 Ft / csomag
1200 Ft/kg

Civita Kiskocka tészta -450 g

Elsősorban levesbetétként ismert, azonban rakott tésztaételeknél és salátáknál is érdemes bevetni, hiszen aprócska mérete tökéletesen illeszkedik gyakorlatilag bármihez. Tulajdonságok: gluténmentes magas rosttartalom alacsony glikémiás index antioxidáns karotinoidokat tartalmaz 100%-ban vegyszer- és adalékmentes Olyan kukoricát használunk fel termékeink előállításához, amelyek Európa szívében a leggazdagabb tápértékű talajban fejlődnek helyi farmerek gondos kezei alatt, hogy tőlünk az Ön asztalára csak a legmagasabb minőségű, biztonságos, GMO-mentes termelésből származó alapanyagból készült termékek jussanak el. A Civita kizárólag gluténmentes termékeket gyártó üzeme garantálja, hogy Önt mindig adalékmentes élelmiszerekkel segíti a teljes élethez. Kiszerelés: 450 g Származás: Magyarország, Monostorpályi  Gyártó:  CIVITA FOOD Kft.,

540 Ft / csomag
1200 Ft/kg
Kategóriák