Mások ezeket rendelték
Friss dísztyúk tojás
Friss tojás 10 darab Friss házi DÍSZTYÚK TOJÁS (10 darab dísztyúk tojás egy dobozban) A ház körül szabadon apró dísztyúkokat tartunk -dísztyúkjaink is mélyalmos pajtában alszanak -szabadtartásban töltik a napjaikat a ház körül kapirgálnak -ők ugyanúgy, mint a nagy társaik saját szójamentes, hormonmentes takarmánykeveréket kapnak -színesek, vidámak, kíváncsiak, mindenhol ott vannak, szebbé teszik a napjainkat -ahogyan ők is, a tojásaik is nagyon aprók -és meggyőződésünk, hogy a környék legfiatalabb baromfitartójától származnak Hogyan lett egy kislány álmából családi kistermelés? A dolog úgy kezdődött, hogy a 10 éves kislányunk, Lia arról álmodott: saját tyúkjai lesznek. Nem várt senkire, a spórolt zsebpénzéből megvásárolta az első állományt – az ő elszántsága pedig magával ragadta a családot, így mindannyian lelkes tyúktartókká váltunk! Hogy a tojásokat hivatalosan is elhozhassuk nektek, kistermelővé léptünk elő. A madaraink igazi luxusban élnek: a régi pajtából mélyalmos alvóhelyet építettünk nekik, nappal pedig szabadon kapirgálnak. Kizárólag saját keverésű, teljesen szójamentes takarmánnyal etetjük őket. Figyelünk a környezetre is: a tojástartó dobozokat örökbefogadjuk, így bátran hozzatok nekünk üres dobozokat, mi pedig ezekben az újrahasznosított tartókban adjuk tovább a friss tojást. Ráadásul szeretnénk a mi kis világunkból egy darabot átadni nektek: minden doboz mellé ajándékba adunk egy egyedi fotót az egyik saját tyúkunkról. Tegyétek ki otthon a hűtőre, hogy mindennap úgy érezzétek, kaptatok egy kis darabot a természetből! Vásárlásotokkal egy kislány valóra vált álmát és egy dolgos család közös munkáját támogatjátok! A tojások mind XS méretűek, mindegyik 43 gramm alatti méretű! 10 darab van egy dobozban
Mentolos Echinácia cukorka -5féle gyógynövény kiv -75g
Töltetlen kemény mentol ízű echinácia cukorka Bíborszínű kasvirág (echinacea purpurea): A bíborszínű kasvirág Amerikából származó gyógynövény, melynek előnyös hatásait az indiánok már évezredek óta ismerik. Bizonyítottan az egyik leghatékonyabb növényi eredetű immunerősítő szer. A szervezet általános egészségi állapotát javítja, káros mellékhatások nélkül fokozza ellenálló képességét, emellett baktérium- és vírusölő hatású. Fertőzéses és allergiás eredetű megbetegedések, kötőszöveti gyulladások enyhítésére alkalmas. Eukaliptusz-, borsmenta- és fodormentaolaj: Ezeket az illóolajokat a cukoripar előszeretettel alkalmazza, hiszen kellemes aromát biztosítanak a termékeknek. Mindezen túl számos előnyös hatásuk van, gyomor-, bélhurut és hólyagbajok ellen széles körben használják őket. Étvágyjavító, idegnyugtató, görcsoldó és epeserkentő hatásuk is ismeretes. Mentol: A mentol különleges aromájának köszönhetően cukorkánk frissítő, üdítő hatású. Dohányzóknak kifejezetten ajánlott, hiszen hosszan tartó, friss leheletet biztosít. Származási hely: Magyarország. Száraz, hűvös helyen tartandó! Összetevők: cukor, glükóz szirup, ivóvíz, aromák, hordozó: talkum, kakaóvaj, bíborszínű kasvirág (echinacea purpurea), színezék: brillantkék FCF.
Méregtelenítő teakeverék
Modern életmódunk során szervezetünk folyamatosan találkozik környezeti ártalmakkal és nehezebben feldolgozható élelmiszerekkel. Ez a teakeverék azért született, hogy levegye a terhet a legfontosabb kiválasztó szerveinkről, miközben energiával tölti fel a mindennapjait. Összetevők: Máriatövismag, gyermekláncfű gyökér, mezei zsurló, csalánlevél, édesgyökér, rozmaring és zöld tea. Elkészítés és Kúra-javaslat A legjobb eredmény elérése érdekében javasolt kúraszerűen, 3-4 héten keresztül fogyasztani: Elkészítés: 1 teáskanál keveréket önts le 2,5 dl 80°C-os vízzel (ne lobogóval, hogy a zöld tea ne keseredjen meg!). Áztatás: Fedő alatt hagyd állni 8-10 percig. Fogyasztás: Naponta 2 csészével, lehetőleg étkezések előtt, ízesítés nélkül vagy kevés citrommal. Fontos információk ! Ellenjavallat: Epeúti elzáródás vagy epekő esetén használata előtt konzultálj orvossal! Magas vérnyomás esetén az édesgyökér miatt túlzott fogyasztása nem javasolt. Várandósság: Terhesség és szoptatás alatt fogyasztása nem ajánlott.

