Nyíregyházi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres

findzsa

Németh Eliza vagyok, őstermelő. Városszéli  tanyára költözésünkkel kerített hatalmába a “majd én megtermelek magunknak mindent”  tipikus, tanyára költözők gyakori gondolata. Az óriási lelkesedésből végül egy szezonra való zöldborsó, meg néhány zsák dió lett csupán a legelején. Hamar beláttam teljes munkaidős állás mellett, hogy nagyratörő tervekkel kezdeni, tapasztalat híján lehetetlen feladat. Így elkezdtem képezni magam, hogyan is kell vegyszerek nélkül, tápanyagban gazdag élelmiszert termelni, a tanulás azóta is folyamatosan tart. Csak pár tő málnát, és Tihanyból rendelt levendulát ültettem a következő évben, amit aztán újabb, és újabb növények követtek.  Elsősorban a kevésbé ismert zöldségekre és fűszerekre fókuszálok.  Missziómnak érzem, hogy a magyar konyha rég elfeledett alapanyagait megtermeljem, a konyhámban használjam, és erről írjak az olvasóknak, vásárlóknak. Az évek alatt kialakult egy számomra csodás, és folyamatosan fejlődő fűszer- és gyógynövénykert a málnás mellett néhány zöldségfélével vegyítve. A Nyíregyházi Kosár küldetése közel áll hozzám, kezdettől fogva vásárló vagyok. Természetközeli a portánk, a permakultúra alapelveit követem, nem használok szintetikus vegyszereket, bio gazdálkodásban használatos módszerekkel gondoskodok a növényekről és a mikrobiológiai egyensúly fenntartása számomra elsődleges.

Egész évben kínálom a portékáimat időjárástól függően.

A fenntartható gasztronómia és ökokertészkedés szoros összefonódásából születnek írásam, melyek a http://findzsa.hu  blogon olvashatók.

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
vegán
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Ajándékcsomag
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
GMO mentes
50ft betétdíj
Ár szerint

Borágó levél csomag ínyenceknek 100 g

Borágó levél csomag ínyenceknek - 100 gramm Észak-Olaszországban rendkívül népszerű, többek között a pansotti töltelékébe használják, de a levelet, úgy ahogy van bebundázva kisütik. Hazánkban sajnos méltatlanul mellőzött levélzöldség. Még. :) Uborkaillatú, zsenge, frissen vágva salátákba, vajkrémekbe, limonádéba fenséges aromát kölcsönöz.  Itt írtam bővebben a borágóról: https://findzsa.hu/2026/04/26/fuszernaplo-2-borago/ Saját, vegyszermentes kertből szedem az átadási nap reggelén. Ha szereted a különleges levélzöldséget, érdemes kipróbálni! Mint ahogyan a többi fűszeremet is: citromfű, marokkói és borsmenta, oregánó, kakukkfű, lestyán, zsálya, izsóp. 

1000 Ft / csomag
20 Ft/g

Borágó virág ehető 25 db

Fine dining hangulata – most a saját konyhádban! Frissen szedett, vegyszermentesen termesztett borágóvirág, amit sokan csak elegáns éttermek tányérján látnak viszont – de most te is feldobhatod vele a desszerted, salátád vagy italod!  A borágó virágát menő éttermek és cukrászatok is használják, hiszen: – gyönyörű, élénk kék-lila színe van – enyhén uborkás, frissítő ízű – ehető, természetes dekoráció 1 dobozban: 25 db kézzel válogatott virág

1000 Ft / doboz
1000 Ft/doboz

Kakukkfű frissen vágott gombára, sült krumplira, teába 35 g

  Frissen vágott kakukkfű csokor vegyszermentes kertemből  Nagyon illatos, nagyon intenzív fűszer a kerti kakukkfű, teaként is fogyasztható, kísérletező kedvűek nyári italokba is bátran belecsempészhetik. Kiemeli a gomba ízét, de remekül feldobja a héjas, sült krumplira szórva. Illik salátákba és sokféle húsételbe is jellegzetes aromája. Egy csokor minium 35 gramm. 7 féle kakukkfüvem van, fejlődési szakasztól függően az éppen szedhető fajtát viszem. Nem mindegyik szedhető csokorba, így esetenként ömlesztve van a termék. A kakukkfűről írtam a blogomon is: https://findzsa.hu/2026/05/07/fuszernaplo-3-kakukkfu/  

500 Ft / db
14.29 Ft/g

Kakukkfű pácpálca

Kakukkfű pácpálca Süss úgy mint a profik. Sütés közben tudod kenegetni a húst akár fűszer olajjal akár a saját levével, könnyedén ízesíthetett kakukkfűvel. A kakukkfű vastag szárára van ecsetként rákötözve frissen vágott kakukkfű.   Egy darab 400 ft.

400 Ft / db
400 Ft/db

Kerti macskamenta - frissen vágott a kertemből 50 gr

Frissen vágott kerti macskamenta egyedi, amolyan citromos-mentás fűszeres zamatot ad a limonádénak, pohárkrémnek,  de smoothie-ba, zöldturmixba is fantasztikus.  Folyamatosan virágzik, így bőven kerül a virága is a csokorba. A macskák döntő többsége imádja, hozzád dörgölődzik, doromból, szinte bódulatba esik.  Ebben a csomagban 50-60 gramm frissen vágott kerti macskamenta van. 

500 Ft / csomag
10 Ft/g

Rozmaring pácpálca

Rozmaring pácpálca Süss úgy mint a profik. Sütés közben tudod kenegetni a húst a pácpálca segítségével akár fűszerolajjal akár a saját levével, könnyedén ízesítheted rozmaringgal. A rozmaring vastag szárára van ecsetként rákötözve frissen vágott rozmaring.   Egy darab 400 ft.

400 Ft / db
400 Ft/db

Szárított levendula virág (50 g)

Szárított levendulavirág vegyszermentes kertemből Kiváló alapanyaga dekorációnak, fürdősónak, illatosítónak, kézműves szappannak.  De a méhészek is szokták használni a kaptárban. A tasakban 50 gramm virág van, tavalyi szüret.  Itt írok bővebben a levenduláról:  https://findzsa.hu/2023/11/25/hogyan-lett-levendula-a-kertemben/

1000 Ft / csomag
20 Ft/g

Zsálya csokor - friss, 40 g

Frissen vágott zsálya limonádéba, teába, sütibe, smoothie-ba, zöldturmixba fantasztikus. Még most zsenge, csordultig tápanyaggal, tavaszi frissességgel. . ;) Ebben a csomagban 40-50 gramm frissen vágott zsálya van. 

500 Ft / csomag
10 Ft/g