Nyíregyházi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Ilyés Andrea

Ilyés Andrea

Ilyés Andrea vagyok, Erdélyben születtem, de 7 éves korom óta Magyarországon élek családommal. Művelődésszervezőként szereztem diplomát a Nyíregyházi Főiskolán, de mivel mindig is szerettem a természetet ezért jelenleg főállású fiatal gazdaként tevékenykedem az anyai hivatásom mellett. Gépészmérnök férjemmel és a 1,5 éves kislányunkkal úgy döntöttünk, hogy nem nyugszunk bele abba, hogy a boltokban és piacokon egyre silányabb minőségű élelmiszerekkel lehet találkozni, és legfőbb célunk lett az önellátás megteremtése, illetve tenni szerettünk volna valamit a mi és környezetünk egészségéért is. A homoktövis szupernövény termesztésbe Kálmánházán vegyszermentes módon kezdtünk bele, 560 bokorral rendelkezünk. Az engedéllyel rendelkező ültetvényt 2014-ben telepítettük, azóta pedig elkezdtünk művelni egy gyönyörű helyen fekvő tanyát is Debrecen közelében, ahol szántóföldi kultúrák termelésével is foglalkozunk szintén vegyszer-, és műtrágyamentes termelési eljárással. Telepítettünk még gyógy-, és fűszernövényeket is, illetve sok tervünk van még a jövővel kapcsolatban is. Jeligénk, hogy csak olyan növényeket állítunk elő, amit mi magunk is megennénk, tehát nem a mennyiségmaximalizálás a cél, hanem a legkitűnőbb beltartalmi érték elérése és a minőségi termékek előállítása.

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
vegán
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
Ár szerint
Nincs találat!
Kategóriák