Téglalap alakú angyalkas kecsketejes szappan károsanyagok nélkül - 94 gramm +-5% Összetétel: elszappanosított olívaolaj, elszappanosított napraforgóolaj, elszappanosított kókuszolaj, kecsketej, shea vaj, ricinusolaj,100 organikus illóolaj
Értékcsökkentett kecsketejes szappan A csomagolás során a szappanvégek összegyűjtésre kerülnek, melyekhez a vásárlók értékcsökkenett áron juthatnak hozzá. Ezen kívül olyan szappanok találhatóak meg még ebben a kategóriában, melyek hibásak, csomagolt állapotban nem esztétikusak. Ezek a szappanok használhatóak, ugyanazon értékes összetevőkből állnak mint teljes értékű társaik. Ára: 1250 Ft/ 10 dkg
Az ünnep közeledtével alkottuk meg ezt a gyönyörű tápláló kecsketejes szappankát, melyben az ápoló olívaolaj és shea vaj mellett helyet kapott a zöld búzafű és a zöldalga szárított liofilizált változata. E mellé adtunk még neki ajándékba egy kellemes karácsonyi illatot is. Igazi ünnepet varázsolhatunk fürdőszobánkba, ennek a kellemes szappannak a használatával. A magas antioxidáns tartalmáról jól ismert zöld algák élőhelyei a természetes élővizek, de – miután a növény a fotoszintézis során önmagát sokszorozza meg – mesterséges körülmények között is sikerrel termesztik.Nincs még egy olyan növény, amely ennyire gazdag lenne mikrotápanyagokban: az algák rengeteg fajta vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak.A zöldagyagnak nincs erős sejthártyája, ezért szervezetünk könnyen juthat hozzá a benne lévő létfontosságú vegyületekhez. Fehérjékben rendkívül gazdag, amelyek mind a nyolc esszenciális aminosavat tartalmazzák, amelyeket a szervezetünk nem képes önmagától előállítani. A sportolók körében a nagy mennyiségű vitamin- és fehérjetartalma teszi népszerűvé. Több B1-vitamint tartalmaz, mint a tehéntej és jelentős szerepe van az A-, B2-, B6-vitamin, valamint a magnézium, a vas és a króm szervezetbe juttatásában. A zöldalga hatékony méregtelenítő, amely a tenger gyógyító erejét hordozza magában. Súlya kb. 75 gramm +-5% Miért érdemes a Magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %-tartalmaz bio ökogazdálkodásból származó olívaolajat, melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálmaolajat minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr, ekcéma, psoriazis, stb.) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, így akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az olívaolajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel: elszappanosított olívaolaj, elszappanosított napraforgóolaj, elszappanosított kókuszolaj, kecsketej, shea vaj, ricinusolaj, zöldalga, parfüm Ingredients: Olea Europea (Olive) oil, Heliantus Annuus oil, Cocos Nucifera (Coconut) oil, Caprae lac, Sodium Hydroxide, Butyrospermum Parkii (Shea) Butter, Ricinus communis seed oil, spirulina maxima powder,parfum
Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,kamilla maceratum,shea vaj,ricinus olaj,
Ezt a szappant eredetileg kézfertőtlenitő szappannak gyártottam a diólevél és a citromfű antivirális,antibakteriális hatását kihasználva,viszont vásárlóink visszajelzése alapján teljesértékű szappanként használják és imádják sűrű selymes habzása és illata miatt. Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel/Ingredients :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,diolevél,citromfü maceratum,shea vaj,ricinus olaj,100 organikus illóolaj( Citromfü)
Kecsketej szappan dióval E szappanom összetevői megegyeznek a mézes-körömvirág termékemmel,de itt a körömvirág macerátum helyett dióolaj került bele, a körömvirág szirmok helyett pedig bőven tettem darált diót és természetesen a mézet sem felejtettem ki a receptúrából.Így lett ez a termék a férjem kedvence,mely enyhén radírozza bőrünket,de óriási olajtartalma kényeztet a hűvös,szeles időben.Isteni illatát a fahéj adja. A téli hideg időszakban minden bőrtípusra ajánlom. Az extra száraz bőrre mindenképpen azt a szappant ajánlom Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj,darált dió,fahéj illóolaj
Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj,zabpehely,fahéj illóolaj
Sajnos a kamaszkori pattanásokat szinte lehetetlen eltüntetni, hiszen hormonális eredetűek, de szerencsére van néhány módszer, amivel javítható a bőr állapota. A legtöbb kamasz nagyon szenved a pattanásoktól az arcán, esetleg a hátán vagy szerencsétlen esetben még több helyen a testén. Attól eltekintve, hogy kétségtelenül nem szép látvány, a gyulladt pattanás még fizikai fájdalmakat is okozhat. Az esztétikai problémák ráadásul lelki problémákhoz vezethetnek. Az amúgy is kisebbségi komplexusokkal küzdő fiatalok rendszerint csúnyábbnak látják magukat, mint a külső szemlélők, ami tovább rontja az önbecsülésüket. Tökéletes megoldás egyenlőre nem létezik, de ez a szappan is segíthet a bőr állapotának javításában. A gyógynövény főzet (menta, rozmaring, faszénpor, zsálya) tisztító, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású,mely nagyon jól alkalmazható borotvárkozáshoz is,így elkerülhetők a kipirosodások. Zsíros, mitesszeres, pattanásos, gyulladt bőrre. A gyors és tökéletes hatás elérése céljából érdemes a szappan után a MagicHerb Levendulavíz használata is. Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. A zöld agyag antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatású, tisztít, méregtelenít, puhít, eltávolítja az elhalt hámsejteket. A teafaolaj az egyik legcsodálatosabb természetes antibiotikum, több mint 80 szerves alkotóelemből álló, tudományosan bizonyított gyógyító hatású kivonat. A teafaolaj kitűnő antiszeptikum, használata bőrgyulladás, égés és szúrás okozta sérüléseknél nagyon elterjedt. Nélkülözhetetlen a vagina fertőzése, pikkelysömör, arthritis panaszok esetén. Kitünően használható izom- és más fájdalom csökkentésére, az ínygyulladás és szájüreg daganatok, orrdugulás, bőrpír, torokgyulladás és számos gombás fertőzés kezelésére. A kecsketej Q10 koenzimet, több, mint 70 féle telítetlen zsírsavat tartalmaz. Alacsony olvadáspontja miatt már 37 C-on behatol a bőr mélyebb rétegeibe és könnyen felszívódik. Természetes alfa-hydroxy (AHA) forrás, ami finoman hámlasztja a bőr fáradt felső rétegét és segíti a friss bőr képzését. Magas az ásványi anyag és elektrolit tartalma, gyulladáscsökkentő hatású. A sheavaj A-, E- és F-vitamint tartalmaz, gyulladásgátló hatású, nyugtatja, regenerálja, hidratálja a bőrt, gátolja a ráncok kialakulását, enyhíti a bőrbetegségek (ekcéma, pikkelysömör, bőrgyulladás, allergia) tüneteit. Az aloe verának fertőtlenítő (baktérium-, vírus- és gombaölő) és erős gyulladáscsökkentő hatást tulajdonítanak. Emellett antioxidáns szer, a sejtek anyagcseréjének élénkítését, a bőr sejtjeinek megfiatalítását, tisztító és méregtelenítő hatást is tulajdonítanak neki. A sejtszövet-regeneráló, hámosító, keringésfokozó, immunrendszer erősítő hatása mellett vírusellenes, baktériumölő, gombaölő, gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító, fájdalomcsillapító hatását is igazolták. Sejtregeneráló, ránctalanító, bőrmegújító, fiatalító hatása miatt kiválóan használható kozmetikai célokra. A regeneráló, sebgyógyító hatása jól érvényesül sérülések esetén is, pl. égés, vágás, horzsolás, harapás, műtét. Az indiai citromfű ifertőtlenítő, antimikrobiális, dezodoráló, gyulladáscsökkentő és értágító. Külsőleg kozmetikai bőrproblémák (pl. enyhébb lefolyású érbántalmak, cellulitis) kezelésére hasznosítják az olaj gyulladáscsökkentő és az erek állapotát kedvezően befolyásoló hatásait. A kamillavirág egyik legismertebb gyógynövényünk, a legtöbb ország gyógyszerkönyvében megtalálható. Gyógyhatása sokrétű, külsőleg és belsőleg egyaránt használható. Bőr és nyálkahártya gyulladásokban nyugtató- és viszketéscsillapító hatású. Antibakteriális (gomba- és csíraölő) és gyulladáscsökkentő hatása miatt jól gyógyítja a sebeket, fekélyeket, égési sérüléseket, és a különböző bőrbetegségeket. A kamilla macerátum alapú olajkeverék (olíva olaj, kókusz olaj, napraforgó olaj, shea vaj) vitaminokat (E-, A-, D- és K), ásványi anyagokat, antioxidánsokat tartalmaz, táplálja, nyugtatja a bőrt. Az orvosi szénport tartalmazó szappan a felesleges olajat és szennyeződést eltávolítja a bőrből.További az alábbi tulajdonságokkal bír: erőteljes abszorbciós képességgel rendelkezik,csökkenti a faggyú felesleget és elősegíti a pórusok felszabadítását,jótékony hatással van a problémás, aknés bőrre,segítséget nyújt a baktériumfertőzések esetén,jótékony hatással van a környezeti szennyeződéseknek, mérgező vegyi anyagoknak kitett bőrre. Összetétel:elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,kamilla maceratum,shea vaj,ricinus olaj,orvosi szen,zold agyag,teafaolaj
Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Őrölt kávé őrlemény kimondottan jó bőrradírozó hatással bír sőt a kávé élénkítő hatásáról nem is beszélve. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj,őrölt kávé,kávé illóolaj
Egy kellemes tavaszi virág illatú szappan rózsaszín agyaggal,melyet minden hölgy társamnak ajánlok.Néhány hét használata után már látható lesz az eredmény.Arcunk élettel teli lesz,kisimul,megfiatalodik.Ehhez a termékemhez ajánlom még tápláló nappali arckrémemet és szemkörnyékápolómat zöld tea kivonattal. Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. A rózsaszín agyag a magmás kőzetek földpátjainak bomlása során alakult ki. Az összes kémiai elem megtalálható az agyagokban, amely az ember kémiai összetevőit is alkotja. Gazdagon tartalmaz különféle ásványokat, mint a szilícium, alumínium, magnézium, kálcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium, kobalt, mangán.A bőrt nyugtató, tisztító, méregtelenítő, szerkezetjavító és regeneráló hatású. Nagyon jó a pattanásos, gyulladt bőrre, de bármely bőrtípusra használható. A méregtelenítésen kívül, a nehézfémeket is képes megkötni. Csakúgy mint a többi szappanom ez is tartalmazza a már jólbevált összetevőket :kecsketej,olíva,kókuszzsír,sheavaj,ricinus olaj keveréke. E mellett rózsaszínagyaggal rózsaszínre színeztem és magnolia illóolajjal illatosítottam.Minden bőrtípusra kiválóan alkalmas,de a száraz vizhiányos bőrre mindenképpen ajánlom. A Földközi tengerből származó napon szárított rózsaszín agyag gazdag ásványi anyag tartalmú,tisztító,méregtelenítő hatású,így a vele készített szappanok és egyéb készítmények kiválóan tisztítják a pattanásos gyulladt bőrt.Jó hatással van a fakó fáradt bőrre is. Került még bele teafaolaj,mely szintén nagyon jól gyógyítja és fertőtleníti a gyulladt aknés,pattanásos bőrt. A családunkban már nagyon jól bevált grapefruit magolajkivonatot is tartalmaz ez a kiváló szappan.Ezt a gyümölcs héjából készítik hideg sajtolással.Antiszeptikus,méregtelenítő,tonizáló és gyulladáscsökkentő hatású. Összetétel:elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj,rozsaszin agyag,magnolia illóolaj
Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Három féle akasztós szappanka közül választhatsz: a rózsaszín-rózsaszín agyagos, a fehér- natúr szappan marcipán illattal, míg a világos zöld az levendulás. Kérlek megjegyzésben tüntesd fel melyiket szeretnéd. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. A rózsaszín agyag a magmás kőzetek földpátjainak bomlása során alakult ki. Az összes kémiai elem megtalálható az agyagokban, amely az ember kémiai összetevőit is alkotja. Gazdagon tartalmaz különféle ásványokat, mint a szilícium, alumínium, magnézium, kálcium, vas, foszfor, réz, cink, szelénium, kobalt, mangán.A bőrt nyugtató, tisztító, méregtelenítő, szerkezetjavító és regeneráló hatású. Nagyon jó a pattanásos, gyulladt bőrre, de bármely bőrtípusra használható. A méregtelenítésen kívül, a nehézfémeket is képes megkötni. Levendula olaj tulajdonságai hegesítő,bőrregeneráló,csillapító hatással van a bőrre,nyugtató, csillapító hatású ,fájdalomcsökkentő, fertőzésgátló,megnyugtató, idegcsillapító hatású. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj
Gyönyörű női fej motívum található ezen a szépen kidolgozott, kézzel készitett kecsketejes naturszappanon. Miért érdemes a magicherb gyógynövényes kecsketej szappanjait használni? kizárólag 100% natúr és természetes alapanyagokat használtunk a gyártás során 60 %ban tartalmaz bio ökogazdalkodásból származó olíva olajat,melyet Horvátországból hoztunk apró kis gazdaságokból nem használunk pálma olaját minden szappanunkat kecsketejből készítjük kíméletesen tisztít, használata során megszűnik a száraz, húzódó bőr érzete krémes, lágy habja van minden szappanunknak kizárólag 100% természetes illat olajat használunk az illatosításkor a receptet mi magunk kísérleteztük ki hosszú évek alatt. Soha nem használunk előre elkészített szappanalapokat. a szappankáink önmagukban is alkalmasak lehetnek különböző (száraz bőr,ekcéma,psoriazis stb) bőrbetegségek kezelésére szappanjaink semmiféle káros összetevőt nem tartalmaznak, igy akár már újszülött kortól alkalmazhatók. Legfőbb tulajdonságai az oliva olajnak: antioxidáns, óvja a bőrt a káros szabadgyökök hatásától, megelőzi az öregedés hatásait bőrlágyító, tápláló, a bőr mélyebb rétegeiben hat és egyensúlyban tartja a bőr természetes vízháztartását bőrnedvesítő hatású enyhén gyulladásgátló csillapító hatású, eltávolítja a bőrpírt és az irritációkat gyengéd olaj, a legérzékenyebb bőr is tökéletesen tolerálja megőrzi a haj színét és fényesíti a hajszálakat táplálja és élénkíti a hajat hidratálja a fejbőrt erősíti a hajat és a körmöket A napraforgóolajból készített szappan hatékony bőrápoló, bőrpuhító hatású. A kókuszolaj összetételének köszönhetően sokrétűen használható növényi zsiradék. Nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat. Ezek nagy része közepes láncú zsírsav. Ezek a zsírsavak gombaölő és antibakteriális hatással is bírnak. A kókuszolaj közismert hatásai: megakadályozza a bőr kiszáradását, csökkenti a bőr pirosodását, viszketését, gyógyító és gyulladáscsökkentő hatású, megelőzi a bőr öregedését, a ráncok kialakulását, tápláló, krémes, természetes antioxidánsaival puhává, bársonyossá teszi bőrt. Kecsketej gazdag ásványi anyagokban, proteinben és számos vitaminban (A,D, E, K, B1, B2, B5). Táplálja, hidratálja a bőrt, gyulladáscsökkentő, kifejezettem hatékony száraz, ekcémás és idősödő bőr esetén. Shea vaj gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító. Ricinusolaj ráncokat kisimítja, a bőrt hidratálja. Gyulladáscsökkentő, izomlazítók, fájdalomcsillapító hatású, kisebb sebeket, horzsolásokat vagy napégést kezelhetünk vele, valamint a pattanások visszaszorításában is érdemes próbát tenni vele. Összetétel :elszappanositott oliva olaj,elszappanositott napraforgo ola,jelszappanositott kokusz olaj, Kecsketej,shea vaj,ricinus olaj,100 organikus illóolaj