Nyíregyházi Kosár Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Apró tanya Sajtműhely

Apró tanya Sajtműhely

2015-ben költöztünk ki tanyára. A Kosárba akkortájt csemegekukoricát, majd később batátát szállítottunk. De a csekély termés miatt felhagytunk ezzel.

2021-ben saját részre elkezdünk készíteni sajtot, majd a barátokkal, munkatársakkal is kóstoltattunk és a pozitív visszajelzések hatására jobban beleástuk magunkat a készítés fortélyaiba.

Az igazi áttörést egy 2023-as országos amatőr sajtverseny hozta, ahol a két legjobb sajt a miénk lett. Két arany minősítéssel tértünk haza és sok tervvel. Két nappal később elhatároztuk, hogy veszünk egy tehenet. Az év decemberében kistermelők lettünk.

Egy ideig Újfehértón értékesítettünk, de az élet úgy hozta, hogy ezt fel kell adnunk.

Egy évig csak Biribe, a Le Till Kúriába szállítottunk rendszeresen sajtokat.

Most jutottunk el oda, hogy ismét szélesebb kőrben értékesítsük sajtjainkat.

Állományunk egy magyartarka tehén és egy magyartarka üsző borjú.

Takarmányuk: kukorica, korpa, lucerna, illetve friss zöld, a legelőről. Erjesztett takarmányt NEM kapnak!

Termékeink két kezünk munkája, amit a legnagyobb odafigyeléssel és szeretettel készítünk.

 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
vegán
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Ajándékcsomag
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
GMO mentes
50ft betétdíj
Ár szerint

Lilahagymás gomolya -25 dkg

Alacsony hőmérsékleten, (63-65 C) pasztörizált tejből készült, lilahagymás gomolya. Összetevők: Magyartarka tehén tej, lilahagyma, só, tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: A csomagolásból minél előbb vegyük ki, rakjuk pl. egy tányérra, hogy szellőzni tudjon. Ha levet ereszt, öntsük le alóla, és naponta forgassuk meg egyszer, míg el nem fogy.  Az ár 25 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

1250 Ft / db
5000 Ft/kg

Lilahagymás ordás parenyica tekercs -10 dkg

Nyers tejből készült, lilahagymás, ordás, parenyica tekercs. Bükkfán füstölt. Összetevők: Magyartarka tehén tej, orda (tejsavó, citromsav), lilahagyma, só, tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: eredeti csomagolásában. Az ár 10 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

600 Ft / db
6000 Ft/kg

Málnás réteges joghurt -300 g

Málnás réteges joghurt Teljes teljből készül! Összetevők: pasztőrözött teljes tej, gyümölcs püré (fagyasztott málna, cukor), kultúra. Kapható még epres, áfonyás és homoktövises ízben. Minőséget megőrzi 7 napig. A visszahozott üvegek segítenek abban, hogy fenntarthatóbb rendszerben működjünk. Köszönjük, hogy részese vagy!

500 Ft / db
1666.67 Ft/kg

Mozzarella -10 dkg

Nyers tejből készült, mozzarella. Összetevők: Magyartarka tehén tej, tejoltó, kultúra, só. Tárolási javaslat: eredeti csomagolásában. Az ár 10 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

550 Ft / db
5500 Ft/kg

Natúr Gomolya -25 dkg

Alacsony hőmérsékleten, (63-65 C) pasztörizált tejből készült, natúr gomolya. Összetevők: Magyartarka tehén tej, só, tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: A csomagolásból minél előbb vegyük ki, rakjuk pl. egy tányérra, hogy szellőzni tudjon. Ha levet ereszt, öntsük le alóla, és naponta forgassuk meg egyszer, míg el nem fogy.  Az ár 25 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

1250 Ft / db
5000 Ft/kg

Parenyica -kb.10 dkg

Nyers tejből készült, parenyica. Bükkfán füstölt. Összetevők: Magyartarka tehén tej, só, tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: eredeti csomagolásában. Az ár 10 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.  

600 Ft / db
6000 Ft/kg

Vörös áfonyás parenyica tekercs - kb.10 dkg

Nyers tejből készült, aszalt, vörös áfonyás, parenyica tekercs. Bükkfán füstölt. Összetevők: Magyartarka tehén tej, orda (tejsavó, citromsav), lilahagyma, só, tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: eredeti csomagolásában. Az ár 10 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

600 Ft / db
6000 Ft/kg

Zöldfűszeres parenyica -kb.10 dkg

Nyers tejből készült, zöldfűszeres parenyica. Bükkfán füstölt. Összetevők: Magyartarka tehén tej, só, zöldfűszer (oregánó, bazsalikom, kakukkfű), tejoltó, kultúra. Tárolási javaslat: eredeti csomagolásában. Az ár 10 dkg-ra vonatkozik. A pontos ár a súlymérés után kerül kiszámításra.

600 Ft / db
6000 Ft/kg